§

dr. Illés Mária Ügyvéd
Iroda: 2903 Komárom, Levél u. 13-19. Tel.: 34/540-080, fax: 34/540-081
E-mail küldése


Rólunk

Szakterületeink

Elérhetőségeink

Hasznos linkek

Térkép


1982-ben szereztem jogi diplomát Budapesten az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1985-ig mezőgazdasági érdekképviseleti szervnél dolgoztam jogtanácsosként, majd ügyész voltam 3 évig. Ezt követően 2 társammal jogtanácsosi irodát alapítottunk, amely jogelőd tevékenységét folytatva, létrehoztam egyéni ügyvédként 1991-ben önálló ügyvédi irodámat. Időközben nemzetközi kereskedelmi szakjogász képesítést szereztem és tanítottam is.

Tagja és elnöke lettem több jelentős magyar és nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari részvénytársaság felügyelő bizottságának. 2000-ben közreműködtem a Magyar Agrárkamara mellett szervezett Állandó Választott Bíróság létrehozásában, amelynek megalakulása óta alelnöke vagyok. 1997-töl tevékenykedem a Nemzetközi Rotary Szervezetben, ahol az uniós csatlakozáskor elnöki, majd az 1910. Districktben alkormányzói szolgálatot láttam el.

Irodánk megalakulása óta, munkatársaimmal együtt egyrészt folyamatos, tartós megbízások alapján látjuk el főként európai és természetesen magyar ügyfeleink teljes körű jogi képviseletét, másrészt eseti megbízások alapján járunk el ügyfeleink jogi érdekeinek képviseletében és nyújtunk részükre – lehetőség szerint - teljes körű, komplex jogi szolgáltatást, tanácsadást.

Munkatársaink és partnereink fiatal, lendületes, csapatként dolgoznak ügyfeleink érdekeinek érvényesítésén, jogi problémáinak tényleges megoldásán.

Irodánk előnye a rugalmasság, gyorsaság és a megbízhatóság.